H8JF50

H8JF50

12-13-14

2015. június 02. - valumeister
  1. óra

 

  • Szerinted mi a feladatunk az életben: megérteni vagy megváltoztatni a világot?

 

Úgy gondolom, hogy mivel a világ teljes megértése nem lehetséges, hiszen vannak olyan területek, amelyekre lehet, hogy soha nem kapunk egzakt választ, ezért elsősorban a világ megváltoztatása, jobbá tétele a feladatunk. Természetesen ez sem pontos megfogalmazás, hiszen a jobbá tétel és a megváltoztatás alatt egyéni preferencia alapján dönthet mindenki, hogy mit is ért pontosan alatta. Számomra a világ jobbá tétele azt jelenti, hogy egy olyan társadalomban élünk, amelyben egységes jogok vonatkoznak a világ összes polgárára, és ahol az alapvető emberi szükségletek mindenki számára kielégítésre kerülnek, mindezt pedig egy olyan környezetben, amelyet képesek vagyunk fent tartani akár beláthatatlan hosszúságú ideig.

 

  • Melyik fontosabb?

 

A fentiek alapján, számomra egyértelműen a világ megváltoztatása a fontosabb, az okokat nem írnám le ismételten.

 

  • Meg kell valamelyiknek előznie a másikat (előfeltételezik ezek egymást)?

 

Úgy gondolom, hogy nem. Természetesen pozitívum, ha átlátjuk a jelenlegi világunk működését, de változtatásra néha csak az képes, aki nem szürkült már bele a megváltoztatandó világba.

 

  1. óra

 

 

  • Mit gondolsz, igaza van Sükösd Miklósnak? Miért? Indokold válaszod!

 

Alapvetően igen, egyetértek vele abban, hogy a média mára egyfajta figyelemelterelővé vált a körülöttük lévő környezeti problémáktól, s hogy a tömegkommunikáció meghatározza, hogy az embereknek miről kell gondolkodniuk, ezáltal megfosztva az embereket attól, hogy saját maguk fedezzék fel, mi az, amit fontosnak tartanak. A kérdés számomra az, hogy mi minek az oka és okozata? Vajon azért menekülünk a média púderezett világába, mert környezetünket tönkretettük, vagy azzal tesszük tönkre környeztünket, hogy információs társadalomban élünk?

 

  • Melyik gondolatával tudsz egyetérteni Sükösdnek és melyiket utasítod el leginkább? Miért?

 

Sükösd-öt írása alapján nem egy technorealista embernek tartom, ennek megfelelően természetesen azzal tudnék leginkább vitatkozni, hogy a technológiának milyen hatása van a társadalomra és a környezetre. Ahogy a technorealisták vallják, nem a technológia okolható a negatív következményekért, hiszen a tech. csak egy eszköz , amely (egyelőre) továbbra is emberi kézben van.

A cikk többi részével alapvetően egyetértek, habár hiányolom azt, hogy nem mutat igazi megoldást (bár ez egy vitaindító). Tehát a meglévő hálózati gazdaságban, információs társadalomban, globalizálódó világban milyen más megoldás létezik a médiafogyasztásra, hogyan kellene ennek történnie, melyek azok a változások, amelyeket a fejlett világ polgárai még elfogadnak, miközben a környezetet is megmentjük?

Még egy ide kapcsolódó gondolat, amelyet az egyik videóban láttam: a dohányzásról való leszokás kampányai marketingkommunikációs szempontból abszolút félresikerülnek, hiszen a fiatalokban még egyfajta “halhatatlan” életérzés van, amely miatt ők egyértelműen visszautasítják ezeket az üzeneteket. Ugyanez a helyzet a környezetvédelemmel is. Az emberiség halhatatlannak gondolja, képzeli magát, mivel legtöbbünk az “úgyis lesz valami, úgyis kitalálunk valamit...” elvét követik. Tehát véleményem szerint nem azt kellene kommunikálni, hogy 30-40 év múlva mi lesz (az emberek többsége önző), hanem hogy a mára milyen hatással van a jelenlegi kényelmes életére, milyen hatással van az, ha begubózik a TV elé valaki és nem foglalkozik a körülötte lévő élettel.

 

  1. óra

 

  • Mit gondolsz, reális Kurzweil elképzelése, hogy a jövőben egy felhőben extra agyi kapacitáshoz fogunk hozzáférni? Miért? Indokold válaszod!

 

Igen, reális lehet, mert úgy gondolom, hogy a technológia és ember közelsége előbb - utóbb eléri azt a szintet, amikor már nem a kezünkben, vagy rajtunk, hanem bennünk lesz. Maga a felhős elképzelés egyébként számtalan kérdést vet fel, az egyik legaggasztóbb talán az, hogy így irányíthatóvá válik -e egy ember, ha rossz kezekbe kerül az agya?

 

  • Vajon, ha a neocortex tette lehetővé a nyelv kialakítását, a tudományos megismerést, a művészeteket stb., akkor mire tehet minket képessé egy felhő alapú óriási neocortex? Mit gondolsz?

 

Egy felhő alapú neocortex az agyunkban azt jelentené, hogy folyamatosan csatlakozva vagyunk az Internethez és az általa elérhető összes tudást néhány másodpercen belül elérhetjük. Ez megjósolhatatlan és beláthatatlan fejlődést garantálhat az emberek számára, s ami még érdekes, hogy a tudás, mint olyan, milyen szerepet játszik majd egy ilyen világban? Hisz mindenki számára egyforma tudásbázis lenne elérhető, amely azt jelentené, hogy mindenki egyformán “okos”? Bár tudom, hogy az információ nem egyenlő a tudással, de egy ilyen rendszer rendkívül lerövidítheti az információ tudássá transzformálását.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://h8jf50.blog.hu/api/trackback/id/tr467512626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása